A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber azt állítja, ő, valamint csapattársa, Sebastian Vettel továbbra is szabadon versenyezhetnek egymással, és a silverstone-i fiaskó pusztán egyszeri alkalom volt.
A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber azt állítja, ő, valamint csapattársa, Sebastian Vettel továbbra is szabadon versenyezhetnek egymással, és a silverstone-i fiaskó pusztán egyszeri alkalom volt.
A címvédő alakulat a Brit Nagydíjon arra kérte az ausztrál versenyzőt a futam záróköreiben, ne támadja második helyen autózó csapattársát, Webber azonban figyelmen kívül hagyta a csapatutasítást, és mindent megtett azért, hogy pozíciót nyerjen.
A csapatot irányító Christian Horner a leintés után úgy nyilatkozott, el fog beszélgetni a rutinos versenyzővel, hogy ez a helyzet ne ismétlődhessen meg többé.
Webber a hétvégi Német Nagydíj helyszínén újságíróknak nyilatkozva elárulta, ő és a csapatfőnök megvitatták a történteket.
„Közvetlenül a futam utáni megbeszélésen beszéltünk erről” – mondta Webber.
„Christian felvázolta az álláspontját, azt, hogy miképp is épült fel ez a szituáció és hogy jutott erre a döntésre, utána pedig én is felvázoltam az álláspontomat. Végül is megegyeztünk abban, hogy mindketten helyesen döntöttünk, ő a csapat érdekeit tartotta szem előtt, én pedig megpróbáltam javítani saját helyzetemen.”
„Beszéltünk erről, és garantálta, hogy fordított helyzetben – ha Seb [Vettel] került volna közel hozzám – akkor is ugyanígy döntött volna.”
Webber elmondta, mindenképp kínos a szituáció, ugyanakkor kijelentette, ő és csapattársa a továbbiakban is szabadon versenyezhetnek egymás ellen.
„Az esetek többségében továbbra is szabadon versenyezhetünk – ez egy kínos és ritkán előforduló eset volt. Megtörténhetnek ilyenek a futam ezen szakaszában.”
„A pontok fontosak, de megvolt a lendület és egy lehetőség a javításra. Ha Fernando [Alonso] megáll az utolsó körben – ami bizonyára szokatlan –, akkor… nos, akkor furcsa helyzet állt volna elő.”
Webber hozzátette, természetesen jövőre is szeretne a Red Bullnál maradni, ám úgy érzi, semmi okuk arra, hogy siettessék a szerződéssel kapcsolatos döntést.
„Tárgyalok a csapattal, jó helyzetben vagyok, jól teljesítek és az alakulat is remek munkát végez, szóval nincs miért sietni. Mindenképp tudatni fogom, ha megszületett a döntés. A silverstone-i eset semmiféle hatással nem lesz a kontraktusra.”