Szerencsésnek mondhatja magát a Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber, hiszen ezúttal is hazájában veszi kezdetét a Forma-1-es világbajnoki sorozat.
Szerencsésnek mondhatja magát a Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber, hiszen ezúttal is hazájában veszi kezdetét a Forma-1-es világbajnoki sorozat.
A 35 éves versenyző – habár Melbourne-ben mindezidáig még nem sikerült nyernie – optimistán várja az idénykezdetet, és természetesen szeretné jó eredménnyel megörvendeztetni honfitársait.
„Ez lesz a tizenegyedik Ausztrál Nagydíjam, és alig várom már, hogy elkezdődjön” – mondta izgatottan a Red Bull rutinos sofőrje. „Ausztráliában ez az év egyik legjobb sporteseménye. Nagyszerű látni a támogatást, illetve az ausztrál zászlókat a tömegben.”
Webber hozzátette, a téli teszteken mindent megtettek azért, hogy javítsanak teljesítményükön, és úgy érzi, eredményes munkát végeztek Jerezben és Barcelonában, no és persze a Milton Keynes-i gyárban.
„Rendkívül intenzív hónapokon vagyunk túl, és hihetetlen belegondolni, mennyi alvás nélküli órát töltöttünk el az autó felkészítésével. A tőlünk telhető legjobbat nyújtottuk, kezdve a bokszkiállásoktól a megbízhatóságon át a kényelemig. Mindig a fejlődésre törekszünk.”
„Az első verseny iránt mindig nagy az érdeklődés: idén sincs ez másképp, és nincs is jobb hely Ausztráliánál arra, hogy elkezdődjön a szezon.”