Button csak vonatozott, Magnussen pontot szerzett

Kevin Magnussen révén a McLaren pontot szerzett az Osztrák Nagydíjon, és a dán a fejlődés egyértelmű jeleit látja, ugyanakkor Jenson Button felőrlődött a középmezőnyben.

„Azt hittem, megszerezhetem a hatodik helyet, de a végén Sergio (Perez) túl gyors volt. Ez nem túl jó dolog, de örömteli, hogy ismét fejlődtünk”- nyilatkozta a hetedik helyen leintett Kevin Magnussen.

„Javultunk, de továbbra is keményen kell dolgoznunk, a tapadás terén még mindenképpen előrelépésre van szükségünk.”

„Ezúttal mindent kihoztunk a csomagból. Kemény verseny volt ott a középmezőnyben. Kívülről talán nem látszik, de higgyenek nekem, folyamatosan fejlődünk”- zárta a dán.

Jenson Button éppen lemaradt a pontszerzésről, 11. lett. „Reméltem, hogy javíthatok néhány helyet, de nem volt egyszerű előzni, és az eltérő stratégia, az, hogy a keményebb gumikon rajtoltunk, szintén nem segített.”

„A rajtnál Nico (Hülkenberg) az egyes kanyar kijáratánál leszorított a pályáról, itt vesztettem néhány helyet. Innentől kezdve csak ültem a vonatban, vártam a többiek kerékcseréjére, és próbáltam a taktikából a legtöbbet kihozni, de nem sikerült. Megdolgoztam a 11. helyért. Már nagyon várom Silverstone-t”- hozta szóba zárásként hazai versenyét Button.

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!