Lewis Hamilton nem aggódik autója megbízhatósága miatt, miután csapattársa, Fernando Alonso váltóprobléma miatt kénytelen volt kihagyni az időmérő utolsó etapját, így csak a tizedik helyről
Robert Kubica szerint kulcsfontosságú lesz a rajt a holnapi futamon, ahol mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy maga mögött tartsa a Renault versenyzőit az
Kimi Raikkönen csak magát hibáztathatja, hogy nem került az első sorba a mai időmérő edzésen, ugyanis elmondása szerint hibázott utolsó gyorskörén, azért nem tudott javítani
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy könnyedén megszerezhette volna a pole pozíciót, ha nem hibázik utolsó gyorskörén. A McLaren újonca azonban nem bosszankodik, mert úgy érzi,
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso bízik benne, hogy esni fog az eső a holnapi versenyen, miután egy váltóprobléma miatt nem tudott részt venni az időmérő
A Ferrari úgy tűnik, magára talált, és a mai időmérő edzésen visszatért az élre. Bár szinte mindvégig Lewis Hamilton volt az élen, a kvalifikáció utolsó
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso szerint nem lesz egyszerű legyőzni a Ferrarit a hétvégi Francia Nagydíjon, miután az olasz gárda mindenkit maga mögé utasított a
A Francia Nagydíj harmadik szabadedzésén Lewis Hamilton állt az élre. A McLaren brit újoncát nem sokkal lemaradva a Ferrari duója követte, míg a világbajnok Alonso,
A Ferrari vezetősége megerősítette, annak ellenére sem tervezik lecserélni szélcsatornájukat, hogy a sorozatos műszaki problémák miatt rengeteg fejlesztési időt vesztettek az elmúlt időben, ami kihatott