Mosley szerint a McLaren óriásit hibázott
Az FIA elnöke, Max Mosley szerint a McLaren vezetése hatalmas hibát követett el azzal, hogy a versenyirányítástól várt megerősítést az ügyben, hogy Hamilton szabályosan engedte-e
Az FIA elnöke, Max Mosley szerint a McLaren vezetése hatalmas hibát követett el azzal, hogy a versenyirányítástól várt megerősítést az ügyben, hogy Hamilton szabályosan engedte-e
A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen számára borzalmasan végződött az Olasz Nagydíj időmérő edzése, ahol már a második körben kiesett. A finn pilóta úgy gondolja, hogy
Lewis Hamilton részben vállalta a felelősséget azért a döntésért, miszerint ahelyett, hogy extrém esőgumival hajtott volna pályára az időmérő második etapjában, feltetette a köztes gumikat,
Felipe Massa boldog volt, hogy bajnoki riválisai elé sikerült kvalifikálnia magát az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, ahol hatalmas eső fogadta a résztvevőket. A Ferrari pilótája
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy az Olasz Nagydíj esős időmérő edzésén megszerzett nyolcadik rajtpozíciója abszolút reális képet mutat csapata jelenlegi teljesítményéről.
A BMW Sauber a balszerencse és a megjósolhatatlan tapadás kombinációját okolja az Olasz Nagydíj szombati esős időmérő edzésén mutatott relatíve gyenge szerepléséért.
Sebastian Vettel kereste a szavakat, mikor az időmérő utáni sajtótájékoztatón arról kérdezték, milyen érzés a sport történetének legfiatalabb pole pozíciót megszerző pilótájának lenni, miután megnyerte
Heikki Kovalainen magabiztosan várja a holnapi Olasz Nagydíjat, miután az első sorba kvalifikálta magát a borzalmas időjárási körülmények között megrendezett időmérő edzésen.
Sebastian Vettel szerezte meg a pole pozíciót az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, ahol hatalmas felhőszakadás fogadta a résztvevőket. A Toro Rosso német pilótája mögött Heikki
Percekkel ezelőtt ismét rázendített az eső az Olasz Nagydíjnak helyet adó Monzában, így biztosan vizes pályán kerül majd megrendezésre a délután kettő órakor kezdődő időmérő