A Honda csapatvezetője, Ross Brawn úgy gondolja, hogy Lewis Hamiltonnak a saját ösztöneire kell hallgatnia a bajnoki címet eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíjon, ahol a tavalyi
Felipe Massa cáfolja azokat a feltételezéseket, melyek szerint azt fontolgatná, hogy piszkos trükkök bevetésével kerekedne felül Lewis Hamiltonnál a szezonzáró Brazil Nagydíjon, hogy biztosan az
A McLaren egykori versenyzője, Juan Pablo Montoya azt tanácsolta Lewis Hamiltonnak, hogy messziről kerülje el legnagyobb riválisát, Felipe Massát a hétvégén megrendezésre kerülő, mindent eldöntő
A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya bízik abban, hogy a közeljövőben megerősítheti, kitől kapják majd a motorokat 2009-ben, miután előrehaladott tárgyalásokat folytat a McLarennel és
A Scuderia Toro Rosso német sztárja, Sebastian Vettel nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajta az érzelmek a hétvégi szezonzáró Brazil Nagydíjon, ahol utolsó versenyét fogja teljesíteni
A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug elmondta, a német autógyártó sem támogatja az egységes motorok bevezetését a Forma-1-ben, és abszolút egyetért a Toyota illetve a Ferrari