2009.01.19., hétfő, 22:29 - F1VILÁG.HU

Day: január 19, 2009

Alonso a legnagyobb tisztelettel beszélt Dennisről

Fernando Alonso tisztelettel emlékezett meg egykori csapatvezetőjéről, Ron Dennisről, aki a múlt héten bejelentette, március elsejével lemond a McLaren csapatfőnöki posztjáról, és a háttérben folytatja

A Ferrari a McLarennel takarózik

Ahogy arról délután beszámoltunk, jelenlegi formájában szabálytalan a Ferrari vadonatúj versenygépe, ugyanis a csapat még a tavalyi kipufogórendszerét használja, és annak egy módosított változatával kezdte

Elmosta az eső az új autók első közös tesztjét

Sebastien Buemi diktálta a tempót az idei év első kollektív tesztprogramjának nyitónapján Algarvében, ahol először mérhették volna össze tudásukat az új szabályok szerint megépített versenygépek,

A Williams előrelépést vár az új autótól

A Williams istálló névadó résztulajdonosa, Sir Frank Williams optimistán várja az idei évet, mert bízik abban, hogy az új szabályok kedvezhetnek a hozzájuk hasonló kiscsapatoknak,

Raikkönen esőben körözött az új Ferrarival

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen hétfőn megkezdte az F60 első igazi tesztprogramját az olaszországi Mugellóban, ahol egész álló nap esett az eső, ezzel megnehezítve

Hülkenberg még csak ismerkedett új Williamsszel

Nico Hülkenberg elmondta, a változékony időjárás és a portugál pálya ismeretének hiánya miatt nem tud messzemenő következtetéseket levonni a Williams vadonatúj versenygépének teljesítményéről az első

A Ferrari még a tavalyi kipufogót használja

Ahogy arról a mai nap folyamán már beszámoltunk, jelenlegi formájában nem szabályos a Ferrari idei versenygépe, ugyanis az aerodinamikai megszorítások értelmében, a kipufogónak nem szabadna

Hamilton már egy ideje tudott Dennis tervéről

A McLaren leköszönőben lévő csapatfőnöke, Ron Dennis megerősítette, Lewis Hamilton már tavaly decemberben tudta, hogy még a következő idény kezdete előtt átadja posztját Martin Whitmarshnak.

Szabálytalan a Ferrari idei versenygépe

Sokaknak bizonyára feltűnt, hogy a Ferrari kivételével az eddig bemutatott összes idei autó kipufogója a karosszériában kapott helyet. Ez pedig csakis annak tudható be, hogy

A Renault leleplezte 2009-es versenygépét

Nem sokkal a Williams után, a Renault is lerántotta a leplet idei autójáról, az R29-ről, amely külsejét tekintve nem csak az új szabályok, hanem az

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2009. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!