A McLaren leköszönő félben lévő csapatvezetője, Ron Dennis nem gondolja, hogy egykori versenyzője, Kimi Raikkönen elvesztette volna motivációját, sőt meglátása szerint minden eddiginél jobb formában
A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko elhintette, hogy az energiaital-gyárosok idei versenygépe másképpen fog majd kinézni, mint a többiek által már bemutatott új modellek.
A Gazzetta dello Sport információi szerint Hermann Tilke, akinek nevéhez fűződik az összes modernkori forma-1-es pálya tervezése, a héten az olasz fővárosba utazott, ami tovább
Bár hivatalos bejelentés még nem született, sőt egy kezdetleges logótól eltekintve még semmi nincsen, megbízható források szerint egy amerikai csoport készen áll arra, hogy a
Az FIA készen áll nyilvánosságra hozni egy újabb, a költségek csökkenését megcélzó szabálymódosítási csomagot, amely lehetővé tenné az f1-es csapatok számára, hogy évi 50 millió
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Thiessen tisztában van azzal, hogy csapatának idén sem lesz könnyű dolga harcban szállni ellenfeleivel, ugyanis a radikális szabályváltozások miatt az
A Red Bull kapva kapott az alkalmon, és azonnal lecsapott az Olasz F3-as bajnokra, Mirko Bortolottira, aki az energiaital-gyárosok színeit erősíti majd az újjáéledő F2-es
A Toyota technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint riválisaik nagyon rosszul döntöttek, hogy velük ellentétben Bahrein helyett Európában tesztelnek majd a jövő héten, mert az előrejelzések