Theissen csalódott, de megérti a BMW döntését
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen természetesen nagyon csalódott amiatt, hogy a német autógyártó úgy döntött, az év végén távozik a Forma-1-ből, ám elmondta, hogy
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen természetesen nagyon csalódott amiatt, hogy a német autógyártó úgy döntött, az év végén távozik a Forma-1-ből, ám elmondta, hogy
Ahogy arra számítani lehetett, a BMW mai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy leállítja forma-1-es programját, és az év végén elhagyja a királykategóriát. A német cégóriás
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, ha a BMW valóban forma-1-es programja leállításának bejelentésére készül mai sajtótájékoztatóján, az csakis azért lehet, mert
Rubens Barrichello úgy gondolja, hogy csapattársának, a bajnokság élén álló Jenson Buttonnak nem kell féltenie előnyét, ugyanis biztos abban, hogy az elmúlt versenyeken látott nehézségekből
Bár menedzsere, Willi Weber cáfolta a német versenyző visszatéréséről szóló híreket, a Ferrari szóvivője nem tartja kizártnak, hogy Michael Schumacher ugrik majd be a sérült
Minden jel arra utal, hogy a BMW igen komoly bejelentésre készül szerda délelőttre összehívott sajtótájékoztatóján, ahol a teljes vezérkar tiszteletét teszi. A német cégóriás vezetése
Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber határozottan cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint a német versenyző visszatérne a Forma-1-be.
Orvosa szerint nem sérült Felipe Massa látása, így nincs veszélyben versenyzői pályafutása, miután kinyitotta bal szemét, és lát vele. A Ferrari pilótájának állapota gyorsan javul,
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ő vegye át a hétvégén sérülést szenvedett Felipe Massa helyét a szezon
A Ferrari egykori csapatfőnöke, az FIA elnöki pozíciójára pályázó Jean Todt is hazánkba utazott, hogy meglátogassa a szombaton súlyos balesetet szenvedett Felipe Massát.