A sportfelügyelők figyelmeztetésben részesítették Giancarlo Fisichellát, amiért feltartotta a Force India német versenyzőjét, Adrian Sutilt az időmérő edzés első etapjában.
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
Kimi Raikkönen a fejlesztések korai befejezését okolja azért, hogy nem tudott bekerülni az időmérő utolsó körébe, és csak a 13. helyről vághat neki a holnapi
Fernando Alonso szerint minden esélye megvan arra, hogy harcba szállhasson a dobogós helyezésekért a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, miután az ötödik helyről vághat neki a versenynek,
Giancarlo Fisichella csalódottan nyilatkozott a mai időmérő edzést követően, ahol csak a 18. helyet sikerült megszereznie. A Ferrari olasz pilótája úgy érzi, még nincs meg
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy akkor is az első helyek egyikén végzett volna, ha Rubens Barrichello balesete miatt nem szakítják meg az időmérőt Szingapúrban. A
Sebastian Vettel elárulta, hogy egyelőre még maga sem tudja, hogy harcba tud-e szállni a győzelemért a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, miután az első sorból várhatja a
A Brawn GP csapatvezetője, Ross Brawn szerint ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna számukra az időmérő edzés Szingapúrban, ahol Rubens Barrichello a 10., csapattársa, Jenson
Lewis Hamilton végzett az élen a Szingapúri Nagydíj szombati időmérőjén, melyet Rubens Barrichello balesete miatt fél perccel a vége előtt le kellett állítani. A McLaren
A Brawn istálló megerősítette, hogy váltót kellett cserélni Rubens Barrichello autójában a mai időmérő edzést megelőzően, így a brazil pilóta öt rajthelyes büntetéssel vág majd