Az Abu Dhabi Nagydíj vezetői bíznak abban, hogy az FIA az utolsó pillanatban jóváhagyja kérelmüket a Motorsport Világtanács pénteki ülésén, és az idei évhez hasonlóan,
Ross Brawn elmondta, hogy tiszteletben kell tartania Jenson Button döntését, miszerint a jövő évet Lewis Hamilton csapattársaként, a McLaren színeiben kívánja megkezdeni. A csapatfőnök szerint
Peter Sauber elhintette, hogy egy tapasztalt és egy fiatal pilótával szeretné megkezdeni a jövő évet, miután átvéve az irányítást az évad végén távozó BMW-től, megkapta
Miközben Monacóban szerdán vette kezdetét, addig a világ másik felén, az észak-amerikai Orlandóban már kedden megnyitották a Motorsport Business Forumot, ahol a második napon a
A Lotus F1 Team csapatvezetője, Tony Fernandes szerint a Forma-1 hamar túl fogja tenni magát az elmúlt egy évben távozó három autógyártó elvesztésén, és továbbra
Gerard Lopez megerősítette, hogy valóban érdeklődik a Renault F1 Team felvásárlása iránt, mert véleménye szerint ez a legmegfelelőbb időszak arra, hogy új befektetők érkezzenek a
Mozgalmas napok elé néz a motorsport világa, hiszen a mai nappal kezdetét veszi a kétnapos Motorsport Business Forum Monacóban, majd pénteken összeül a Motorsport Világtanács,