A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa úgy gondolja, hogy a McLaren és a Red Bull Racing lesz csapata legnagyobb ellenfele a következő idényben, de az
Francia lapértesülések szerint Gerhard Berger lehet a Renault F1 Team új csapatvezetője. Az osztrák szakember a Flavio Briatore menesztése után kinevezett Bob Bell helyét veheti
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a világbajnoki címvédőn, azaz a jövő évtől Mercedes Grand Prix néven futó csapatán lesz a legnagyobb nyomás 2010-ben, ugyanis gyári
A Lotus F1 csapatfőnöke, Tony Fernandes elfogadta kollégája, az ugyancsak légitársaságot is üzemeltető Richard Branson kihívását, miszerint annak, akinek csapata hátrébb végez a jövő évi
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elárulta, hogy meg lenne lepve, ha Michael Schumacher nem térne vissza jövőre a Forma-1-be a Mercedes GP színeiben.
Bár a szerdai teszt után egy kicsit fájlalta a nyakát, Felipe Massa elégedetten nyilatkozott, miután sikeresen teljesítette kétnapos tesztjét Mugellóban, ahol egy F2007-es volánja mögött
Ahogy arra számítani is lehetett, Kamui Kobayashi jövőre is marad a Forma-1-ben, ugyanis sikeresen megegyezett a Sauber istállóval, így a hinwili bázisú alakulatot erősíti majd