Sam Michael, a Williams technikai igazgatója elmondta, hogy utolsó fejlesztéseiket a hétvégi futamon vetik be, és bízik abban, hogy Japánban is sikerül mindkét pilótának a
A Virgin vezére, Richard Branson támogatja a Lotus csapatfőnöke, Tony Fernandes korábbi ötletét, miszerint el kell törölni a kék zászlós szabályt, mert az nem tesz
A Sauber Motorsport hétfői közleményében hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött Sergio Perezzel a következő idényre, így a mexikói versenyző lesz Kamui Kobyashi csapattársa 2011-ben.
Azt követően, hogy az elmúlt két versenyen aratott győzelmével feljött a második helyre, és életben tartotta világbajnoki reményeit, Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy a