Button a végsőkig fog küzdeni a bajnoki címért
Annak ellenére, hogy igazából már csak matematikai esélye van a címvédésre, Jenson Button elmondta, hogy nem adja fel, és addig fog harcolni a vb-címért, amíg
Annak ellenére, hogy igazából már csak matematikai esélye van a címvédésre, Jenson Button elmondta, hogy nem adja fel, és addig fog harcolni a vb-címért, amíg
A Sony Entertainment hivatalosa is lerántotta a leplet a Forma-1-ben csak sztártervezőként emlegetett Adrian Newey legújabb versenygépéről, amit kimondottan a jövő hónapban megjelenő Gran Turismo
A Lotus hivatalosan is bejelentette, hogy egy saját szélcsatorna építésébe kezd főhadiszállásán Hinghamban, amely már része annak a fejlesztési programnak, amit a következő néhány évre
Nico Hülkenberg már eleget letett az asztalra ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a Forma-1-ben, véli a Williams istálló társtulajdonosa, Patrick Head, jóllehet a grove-i bázisú alakulat
A brazil bíróság 118 ezer dolláros kártérítés kifizetésére kötelezte a Google-t, amit Rubens Barrichello folyószámlájára köteles átutalni, amiért a Brazíliában hatalmas népszerűségnek örvendő közösségi oldalán,
Ismerkedéssel telt Kiss Pál Tamás első tesztnapja a Forma-3-as autóval. A 19 éves magyar versenyző a franciaországi Nogaroban vezethette az ART Grand Prix autóját egy
Peter Sauber elmondta, hogy egy cseppet sem aggódik amiatt, hogy egy igen tapasztaltan versenyzői párossal vág neki a következő bajnokságnak.
Christian Horner szerint még túl korai lenne teljes vállszélességgel Mark Webber mögé állni a vb-címért vívott küzdelemben, így Sebastian Vettelnek is minden segítséget megadnak a
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint Mark Webber megpróbálta kiütni a versenyből bajnoki riválisait, miután megpördült a Koreai
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali nyugalomra intette dolgozóit, és arra kérte őket, hogy ahogy eddig, a jövőben is a legjobb tudásukat nyújtsák, ugyanis biztos abban,