A Hispania istálló csütörtök esti közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy Daniel Ricciardót küldi harcba Vitantonio Liuzzi mellett már a jövő hétvégi Brit Nagydíjtól.
Ausztrál médiaértesülések szerint a Brit Nagydíjtól kezdődően a Toro Rosso tartalékosa, Daniel Ricciardo lesz majd Vitantonio Liuzzi csapattársa, Narain Karthikeyan ugyanis távozik a HRT alakulatától.
Elégedett a 2014-ben bevezetésre kerülő új motorformulával a Mercedes és a Ferrari. A Motorsport Világtanács nemrégiben hagyta jóvá az új szabályokat, melyek szerint a mezőny
Sebastian Vettel, a Red Bull Racing világbajnok versenyzője a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, egyáltalán nem foglalkoztatja az a kérdés, hogy ki lesz a csapattársa
A Toro Rosso istálló svájci versenyzője, Sebastien Buemi reagált azokra a sajtóértesülésekre, melyek szerint az ő versenyzői ülése forog veszélyben a csapatnál azt követően, hogy
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán este hivatalosan megerősítette, hogy az eredetileg tervezett 2013-as időpont helyett 2014-ben lép majd életbe új motorformula a Forma-1-ben.
Fernando Alonso elmondta, nem tehetnek mást, minthogy elfogadják a Pirelli döntését, miszerint az olasz gyártó a lágy és a kemény keverékeket viszi majd magával Silverstone-ba.