Lelkesen készül a Német Nagydíjra Karun Chandhok, aki a hétvégén Jarno Trulli helyett versenyezhet a Lotus színeiben. A 27 éves pilóta reméli, sikerül jó teljesítményt
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a minap ismét kijelentette, nem szállnak el a silverstone-ban aratott győzelemtől, és továbbra is a további futamgyőzelmekre összpontosítanak.
Az FIA csütörtök délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a 2014-ben érkező új motorformulával 15000-re csökken az F1-es aggregátok percenkénti maximális fordulatszáma.
Kiterjesztené Jarno Trulli idén lejáró szerződését a Team Lotus alakulata – árulta el a csapatot irányító Tony Fernandes, aki egyúttal köszönetet is mondott az olasz
Könnyen elképzelhető, hogy újabb esős hétvégének néz elébe a Forma-1 mezőnye, az Eifel-hegység lábánál ugyanis már csütörtökön megérkezett az eső az F1-es pálya fölé.
A Team Lotus csütörtökön délelőtt hivatalos közleményében jelentette be, hogy a hétvégi Német Nagydíjon Jarno Trulli helyett Karun Chandhokot ülteti egyik autójába.
Támogatná a szezon közbeni tesztek visszatérését a McLaren-Mercedes alakulata, amennyiben sikerülne elérni, hogy a költségek ne szökjenek az egekbe ezáltal.