Chandhok: Nem elvárás, hogy legyőzzem Kovalainent - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Chandhok: Nem elvárás, hogy legyőzzem Kovalainent

ADVERTISEMENT

Lelkesen készül a Német Nagydíjra Karun Chandhok, aki a hétvégén Jarno Trulli helyett versenyezhet a Lotus színeiben. A 27 éves pilóta reméli, sikerül jó teljesítményt nyújtania, hogy ezzel a jövő esztendőre sikerüljön bebiztosítania helyét a csapatnál.

Az indiai elmondta, szívesen versenyezne a Lotusnál, még akkor is, ha üzleti érdekek is meghúzódnak szerződtetése mögött.

„A Lotusnál szeretnék versenyezni jövőre” – mondta Chandhok. „Azt hiszem, Tony [Fernandes] azt mondta, szeretne egyszer egy ázsiai versenyzővel dolgozni, de nem csak magam miatt fogok kelleni neki.”

„Szóval azt hiszem, ez egy jó lehetőség számomra, hogy elismerést szerezzek. Nagyon várom már. A pályát ismerem a GP2-es időkből, szóval a dolognak ez a része ki van pipálva, de számos dolog van még, amit meg kell tanulnom.”

„Szerencsére 3 napig lehetőségem volt egyenes vonalú tesztre, és Silverstone-ban is köröztem pénteken, ami nagyon hasznos volt. Nem voltunk messze a jó tempótól.”

HIRDETÉS

A HRT korábbi versenyzője izgatottan várja a szabadedzéseket, ahol reméli, sikerül száraz pályán tréningezniük, hogy fontos információkat gyűjthessenek az autó működéséről. Chandhok céljául azt tűzte ki, hogy sikerüljön előrelépéseket tennie, ám nem tartja lehetségesnek, hogy csapattársa, Heikki Kovalainen előtt végezzen.

Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján

„Az időjárás-előrejelzés folyamatsan változik attól függően, éppen kivel beszélsz. Jó lenne, ha két tiszta edzést tudnánk futni, és meglátnánk, hol állunk valójában. Azt hiszem, a reális elvárás az lenne, hogy a Virgin és a HRT előtt végezzünk, de azt hiszem, az nem elvárás, hogy Heikki előtt legyek.”

Chandhok: Nem elvárás, hogy legyőzzem Kovalainent
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet