Az FIA szerint nem veszélyes a bokszutcai száguldás
Nem támogatja a maximális bokszutcai sebesség csökkentését a Nemzetközi Automobil Szövetség – az FIA szerint semmi szükség a változtatásra.
Nem támogatja a maximális bokszutcai sebesség csökkentését a Nemzetközi Automobil Szövetség – az FIA szerint semmi szükség a változtatásra.
Sikerült megoldani a karosszériával kapcsolatos problémákat, így csütörtökön, Barcelonában folytatja a 2012-es idényre való felkészülést a Lotus Forma-1-es alakulata.
Optimistán várja a 2012. évi Forma-1-es világbajnoki sorozatot a Force India istálló fiatal versenyzője, Nico Hülkenberg.
Vélhetően csak 2014-ben nyerhet először a világbajnoki címet a Mercedes Forma-1-es alakulata – nyilatkozta a német gyártó motorsport-igazgatója, Norbert Haug.
A Marussia istálló német versenyzője, Timo Glock elismerte, nagyon csalódott, amiért csapata nem viheti pályára vadonatúj versenyautóját az előszezon utolsó tesztjén sem, ám tudja, a
Nem alakult simán az F2012-es versenygép bejáratása a Ferrari számára, Fernando Alonso azonban továbbra is bízik abban, képesek lesznek megfelelően felkészülni a március 18-án megrendezendő
Kényelmesen érzi magát jelenlegi csapatánál, a Mercedesnél, így Nico Rosbergnek esze ágában sincs a Ferrari alakulatához szerződni – jelentette ki a német versenyző a minap.
A szerződéshosszabbításról ugyan egyelőre még nem tárgyalnak, a Daimler első embere, Dieter Zetsche szerint azonban van esély arra, hogy Michael Schumacher 2013-ban is a Mercedes
Nem vesz részt az előszezon utolsó kollektív tesztsorozatán a Marussia Forma-1-es alakulata – jelentette be a csapat hétfőn késő este. A csapat új autója megbukott
Mégis csütörtökön kezdi meg utolsó előszezoni tesztprogramját a Ferrari Forma-1-es alakulata, így a korábbi tervekkel ellentétben nem tölt el a Red Bull Racinggel közös, privát