Kimi Räikkönen elmondta, hogy egy cseppet sem aggódik a biztonság miatt Bahreinben, és csakis a pontszerzésre fog koncentrálni, az esetleges tüntetésekre pedig még csak nem
Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy csapatának nem elég csak az időmérős teljesítményén javítania, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy még több sebességet találjon és
A Monacói Nagydíj szervezői bejelentették, hogy számos változtatást hajtanak végre az utcai pályán az idei megmérettetés előtt, hogy még biztonságosabbá tegyék az eseményt.
Nem lesz olyan könnyű dolga a Mercedes F1-es csapatának a hétvégi Bahreini Nagydíjon, mint volt Sanghajban – legalábbis ezt jósolja a gárda versenyzője, Nico Rosberg,
A McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nagyon örül annak, hogy a 2012-es idény első három versenyén következetes teljesítményt tudott nyújtani, így kedvező pozícióból várhatja a
A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg úgy véli, egyáltalán nem helyes dolog, hogy a Forma-1 résztvevőinek a biztonság miatt kell aggódniuk Bahreinben.
Leszerződtette aerodinamikai részlegére a McLaren és a Red Bull volt szakemberét, Ben Agathangelout a Ferrari F1-es csapata – jelentette be a maranellói gárda csütörtökön.
A múlt hétvégi Kínai Nagydíjon bebizonyosodott, a Mercedes alakulatával komolyan számolni kell a 2012-es esztendőben, hiszen jó esélyük van arra, hogy további győzelmeket arassanak –
A McLaren versenyzői, Jenson Button és Lewis Hamilton szerint a wokingi gárda egy olyan autóval szállhat majd harcba ellenfeleivel a hétvégi Bahreini Nagydíjon, melynek kiválóan