2012.06.19., kedd, 14:10 - F1VILÁG.HU

Day: június 19, 2012

Csak egy DRS-zóna lesz Valenciában

Csupán egyetlen DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére a vasárnapi Európa Nagydíjon – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrégiben.

Kiáll Räikkönen mellett a Lotus

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier elárulta, egyáltalán nem aggódnak amiatt, hogy finn versenyzőjük, Kimi Räikkönen nem szerepelt túl jól az elmúlt versenyeken, hiszen úgy érzik,

Mallya: Itt az ideje, hogy összekapjuk magunkat

A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya elárulta, bár elégedettek azzal, ahogy a 2012-es idény indult, tisztában vannak vele, mihamarabb javítaniuk kell teljesítményükön, ha tartani akarják

Michael: Nem ismétlődnek meg Button problémái

Sam Michael határozottan cáfolta azokat a vélekedéseket, melyek szerint Jenson Button elmúlt időszakban mutatott gyengélkedésének legfőbb oka, hogy a brit túl érzékeny az autó beállításaira.

Nagy az érdeklődés az Amerikai Nagydíj iránt

A verseny szervezői szerint óriási érdeklődés mutatkozik a november közepén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíj iránt – sajtóhírek szerint az sem kizárt, hogy újabb lelátókat húznak

Mégis jöhet a Francia Nagydíj?

Ugyan az elmúlt hetekben olyan hírek kaptak szárnyra, meghiúsulhat Franciaország F1-es versenynaptárba való visszakerülése, Valerie Fourneyron sportminiszter elárulta, örülnének annak, ha ismét vendégül láthatnák a

Rosberg szerint övé a leggyorsabb autó

A Mercedes ifjú versenyzője, Nico Rosberg a német médiának adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, véleménye szerint csapata rendelkezik jelenleg a leggyorsabb autóval a Forma-1-ben.

Whitmarsh: Szükség van az új motorformulára

A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, a 2014-es idényben bevezetésre kerülő új motorformula elengedhetetlen a Forma-1 fejlődése szempontjából, még ha a költségek a

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. június
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!