Kerékcseréi gyorsaságán szeretne javítani mihamarabb a Lotus Forma-1-es csapata, a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon ugyanis ebben a tekintetben komoly lemaradásban volt riválisaihoz képest.
Komoly lehetőséget szalasztott el a Force India csapata a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon – Vijay Mallya csapatfőnök-tulajdonos szerint a kiscsapat mindkét versenyzője pontszerző helyen zárt
Malajziai kiesése ellenére a Ferrari világbajnok versenyzője, Fernando Alonso úgy véli, az európai szezonnak sokkal jobb pozícióból vághat majd neki, mint tavaly – a spanyol
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko elmondta, véleménye szerint a múlt hétvégi Maláj Nagydíjat követően mostanra minden rendben van az osztrák csapatnál.
Meglepő nyilatkozattal állt elő a minap a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton. Az angol versenyző szerint a brackley-i gárda egyértelműen a második legerősebb csapata a
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button szerint nagyon nehéz lesz rendet tenni a Red Bull alakulatánál azt követően, hogy Sebastian Vettel és Mark Webber
A Williams istálló technikai igazgatója, Mike Coughlan elárulta, könnyen elképzelhető, hogy a grove-i gárda a szezon következő versenyein a tavalyi idényben használt kipufogórendszerrel dolgozik tovább,
A Williams Forma-1-es csapata szerda délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy Frank Williams lánya, Claire a továbbiakban az angol istálló csapatfőnök-helyetteseként tevékenykedik tovább.
A Ferrari Forma-1-es csapatának brazil versenyzője, Felipe Massa úgy érzi, készen áll arra, hogy véget vessen hosszú ideje tartó nyeretlenségi sorozatának.