A McLaren és a Ferrari korábbi versenyzője, Gerhard Berger kételkedik abban, hogy Kimi Räikkönennek idén valóban esélye lesz a világbajnoki cím megszerzésére.
A Lotus Forma-1-es csapata szerda délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy Nick Chester veszi át a technikai igazgatói feladatokat az istállótól távozó James Allisontól.
Paul di Restát méltatta a minap a Force India Forma-1-es csapatát irányító Vijay Mallya, aki szerint figyelemreméltó, ahogy a skót versenyző a tavalyi nehéz idényzárás
Távozik posztjáról a Lotus Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, James Allison – a hírt egyelőre még nem erősítette meg az enstone-i alakulat, ám a bejelentésre már
A Caterham Forma-1-es csapatának momentán nem amiatt kell aggódnia, hogy csökkentse lemaradását a középmezőny alakulatai mögött – Charles Pic úgy véli, ehelyett arra kell összpontosítaniuk,
A Scuderia Ferrari kezdeményezésére az évközi teszttilalom eltörléséről tartanak szavazást ma a Forma-1 csapatai Barcelonában – árulta el a McLaren Mercedes ügyvezető-igazgatója, Jonathan Neale.