Július 17-19. között Silverstone-ban tartják majd a fiatal versenyzők tesztjét a Forma-1 csapatai – erősítették meg az angol versenypálya képviselői a minap.
A Forma-1 legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher egyetlen pillanatra sem bánta meg, hogy a 2012-es idény végén végleg búcsút intett a száguldó cirkusznak.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának egy újabb nagy lépést kellene megtennie ahhoz, hogy harcba tudjon szállni a Ferrarival és a Red Bull-lal
Finn lapértesülések szerint a Lotus korábbi technikai igazgatója, James Allison elfogadta a Honda ajánlatát, így munkájának köszönhetően a japán manufaktúra már jövőre tesztelheti 2015-ben érkező
Szeretne tisztán látni a kék zászlókkal kapcsolatos szabályokat illetően a Force India Forma-1-es csapatának versenyzője, Adrian Sutil, akit a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon megbüntettek a
Felipe Massa kritikáját követően Sergio Perez ugyancsak hangot adott nemtetszésének a monacói orvosi ellátással kapcsolatban – a pilóták a szervezetlenségre panaszkodnak.
A McLaren Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Martin Whitmarsh úgy véli, továbbra is minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy javítsanak az MP4-28-as versenygép teljesítményén.