Pastor Maldonado elmondta, hogy a Spanyol Nagydíj mai időmérő edzésén történt balesete igencsak furcsa volt, amit nagy valószínűséggel az alacsony guminyomás okozhatott.
Kimi Räikkönen elmondta, hogy minden egyes időmérő kör kínszenvedés jelen pillanatban, ugyanis továbbra sem érzi versenygépét, és a beállításokkal sincsen kibékülve.
Lewis Hamilton elmondta, hogy mindent bele kellett adnia és mindent ki kellett hoznia autójából ahhoz, hogy felülmúlja csapattársát, Nico Rosberget a mai időmérő edzésen Spanyolországban.
Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy nem is álmodhat a tavalyihoz hasonlókról, mikor az ötödik helyről rajtolva megnyerte hazai versenyét Barcelonában.
Habár az első két etapban nem volt legyőzője, Nico Rosberg akkor, mikor a legfontosabb volt, mégis kikapott csapattársától, Lewis Hamiltontól, aki immáron negyedik alkalommal indulhat
A Ferrari elnöke, Luci di Montezemolo csalódottságának és nemtetszésének adott hangot, amiért csapata eddig messze alulmúlja a várakozásokat és gyengén teljesít az idei szezonban.
Sebastian Vettel pechsorozata tovább folytatódott Barcelonában, miután az időmérő utolsó etapját ki kellett hagynia, ugyanis ismét meghibásodott az autója.
Lewis Hamilton végzett az élen a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, így ő vághat majd neki az élről a vasárnapi megmérettetésnek. A Mercedes brit pilótája mellől