Fernando Alonso, a McLaren versenyzője nem ért egyet azzal, hogy büntetéssel sújtották a Nico Hülkenberggel történt ütközését követően a monacói futamon.
Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője úgy gondolja, Daniel Ricciardo büntetést érdemelt volna, amiért a Monacói Nagydíj versenyén incidensbe keveredtek.
Habár nem számítottak túl jó eredményre, bíztak a pontszerzésben a Williams versenyzői – azonban sem Valtteri Bottasnak, sem Massának nem sikerült a bravúr, végül a
A Mercedes egyszerűen elnézte Lewis Hamilton előnyét, úgy gondolták, a britnek 20 másodperc előnye van, amelynek elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy az első helyre
Rendkívül csalódottan és feszülten fejezte be a Monacói Nagydíj versenyét Lewis Hamilton, miután csapata hatalmas hibát vétett a futamon, ami a győzelmébe került.