Bár az eső miatt a második szabadedzésen nem sok munkát tudtak elvégezni, a Williams mindkét versenyzője elégedetten nyilatkozott a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapját követően.
Lewis Hamilton mindkét szabadedzést megnyerte Kanadában pénteken, így összességében elégedett a mai teljesítményükkel attól függetlenül, hogy a második tréning a gumifalban ért véget számára.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, nagyon bízik abban, hogy sem a kanadai, sem az osztrák versenyhétvégén nem kell majd motorcsere miatti rajtbüntetéssel számolniuk.
Sebastian Vettel úgy gondolja, sikerült kihozniuk a maximumot a mai napból, hiszen fontos adatokat gyűjtöttek az időmérőre és a versenyre vonatkozóan is.
Lewis Hamilton nyerte a Kanadai Nagydíj második szabadedzését, azonban a szakadó eső miatt a gyakorlás jelentős részén a bokszban tartózkodtak a pilóták.
A bajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. A brit pilótát csapattársa, Rosberg, valamint Romain Grosjean követte.
A Stratégiai Munkacsoport legutóbbi ülésén ugyan döntés született a versenyek közbeni tankolás 2017-es visszatéréséről, a Forma-1 csapatai mai ülésükön még abban értettek egyet, semmi szükség