Bár zsinórban második versenyét nyerte meg könnyedén az idei évben, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Ferrari még nem mutatta meg valós erejét, így igenis
Sebastian Vettel csalódottan nyilatkozott, miután még csak a rajtig sem jutott a Bahreini Nagydíjon, ahol már a felvezető körben egy műszaki probléma miatt feladni kényszerült
A McLaren újonca, Stoffel Vandoorne kiválóan mutatkozott be az F1-ben a sérült Fernando Alonso helyén, ugyanis az egy pontot érő tizedik pozícióban végzett a hétvégi
Kimi Räikkönen úgy gondolja, hogy már a rajtnál elúszott minden esélye arra, hogy harcba szálljon a későbbi futamgyőztessel, Nico Rosberggel, aki végül több mint tíz
Valtteri Bottas elmondta, hogy a mögötte lévők támadásától tartott, mikor összeütközött Lewis Hamiltonnal a Bahreini Nagydíj rajtját követő első kanyarban.
Romain Grosjean ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott és a szezonnyitón megszerzett hatodik helyén tovább javított Bahreinben, ahol az előkelő ötödik pozícióban intették le, így a Haas
Lewis Hamilton elmondta, hogy a Valtteri Bottasszal történt ütközése következtében oly módon sérült autója, ami lehetetlenné tette számára, hogy befogja az előtte végző Kimi Räikkönent.
Nico Rosberg magabiztos vezetést bemutatva, végig kontroll alatt tartva a futamot megnyerte a Bahreini Nagydíjat Kimi Räikkönen és az első kanyarban ütköző Lewis Hamilton előtt.
Egy új, átlagoláson alapuló időmérő-formátumról egyeztettek vasárnap, Bahreinben a Forma-1 csapatai a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA), valamint Bernie Ecclestone-nal.