Fernando Alonso, a McLaren pilótája bízik benne, hogy a forma-1-es autók jövőre sokkal gyorsabbá válnak majd, így élvezetesebb lesz a velük való versenyzés.
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint nem szabad azt gondolniuk, hogy a bajnokság már eldőlt, mert ilyen hozzáállással biztosan legyőzik őket ellenfeleik.
Azonnali hatállyal távozik a Ferrari Forma-1-es csapatától James Allison technikai igazgató! Az olasz istálló mindezt szerdán jelentette be hivatalos közleményben.
Orosz sajtóértesülések szerint az évad végén távozhat a Toro Rosso csapatól Daniil Kvyat, a Red Bull ugyanis elégedetlen az ifjú versenyző szereplésével.
A Forma-1 Stratégiai Csoportja csütörtökön ül össze annak érdekében, hogy szavazzanak a Halo 2017-es bevezetéséről – habár sokan ellene vannak, Vettel és Button szerint ez
Sokat jelent a hungaroringi dobogó Daniel Ricciardo számára, állítja a csapatfőnök, Christian Horner. A szakember szerint végre visszatérhet versenyzője önbizalma.