Allison távozik a Ferraritól! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Allison távozik a Ferraritól!

ADVERTISEMENT

Azonnali hatállyal távozik a Ferrari Forma-1-es csapatától James Allison technikai igazgató! Az olasz istálló mindezt szerdán jelentette be hivatalos közleményben.

A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy 3 év után távozik az istállótól James Allison – a szakember még a 2013-as szezon felénél csatlakozott az olaszokhoz, majd jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a 2015-ös évben a Ferrari három győzelmet arathatott.

A csapat azonban nem tudott harca szállni a világbajnoki címért, és úgy tűnik, idén is egyre inkább lemaradnak a Mercedestől, és a Red Bull-lal kell megküzdeniük a tabella második helyéért.

„Szeretnék köszönetet mondani a remek szakmai és emberi tapasztalatokért, amelyekben együtt részünk volt” – nyilatkozta Allison.

„Mindenkinek boldog jövőt és sok sikert kívánok” – folytatta.

HIRDETÉS

Allison egyébként tavaly 2018 végéig aláírt a Ferrarival, ennek ellenére távozik a csapattól.

„A csapat szeretné megköszönni Jamesnek az elkötelezettségét, és sok sikert kíván részére a továbbiakban” – nyilatkozta a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene.

A technikai részleg vezetőjeként Mattia Binottót nevezték ki, így ő veszi át Allison feladatait a jövőben.

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

Allison távozik a Ferraritól!
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt

Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen