Számos leckét megtanult 2023-ban a Mercedes Forma-1-es csapata, ezek pedig rendkívül hasznosak lesznek az istálló számára a következő idényben — mondja Toto Wolff.
Nehéz első éve volt a Ferrari csapatfőnökeként a Forma-1-ben Fred Vasseurnek, a francia szakember pedig természetesen nem elégedett azzal, hogy csak a bronzérem jutott nekik a bajnoki összetettben, mégis úgy érzi, nem kell szégyenkezniük amiatt, amilyen fejlődést fel tudtak mutatni az évad során.
Próbál nyomást helyezni az Olasz Nagydíjra a Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali, a monzai versenypályán ugyanis még mindig nem kezdődtek el az ígért felújítási munkálatok.
Rengeteg áldozatot hozott a Forma-1-ért Fernando Alonso, korábban pedig azt gondolta, 42 évesen már családapa lesz — elmondása szerint azonban egy pillanatig sem bánja, hogy így alakult pályafutás és élete.
Toto Wolff szerint a Brazil Nagydíj volt az idei mélypont a Mercedes Forma-1-es csapata számára, a német istálló ugyanis a tavalyi győzelem után nagy várakozásokkal érkezett meg Interlagosba.
Feltehetően a rajongói kritikák hatására változtat hivatalos csapatnevén 2024-re a Sauber. A svájci istálló még múlt héten jelentette új névadó szponzorát, az elnevezés azonban nem aratott osztatlan sikert a szurkolók körében.