Norris örül, hogy csalódott az időmérő után - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Norris örül, hogy csalódott az időmérő után

Lando Norris, a McLaren F1-es versenyzője csalódott, amiért nem sikerült jobb eredményt elérnie a 7. rajtpozíciónál a Portugál Nagydíj időmérő edzésén – azonban elárulta, ez valójában örömteli dolog számára.
Lando Norris, McLaren MCL35M entering corner
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

Norris a Portugál Nagydíj időmérő edzésén a 7. rajtpozíciót szerezte meg, ám a 4. és a 7. helyeket alig több mint 2 tizedmásodperc választotta el egymástól – a brit pilóta úgy érzi, ha nem kerül forgalomba gyorskörén, akár Verstappen mögül is rajtolhatna vasárnap. 

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

„Ez jobb, mint amire számítottunk a mai nap, szóval örülök. Úgy érzem, jó munkát végeztem a köreim során, különösen a Q2-ben úgy éreztem, hogy igazán odatettem” – nyilatkozta Norris. 

Akárcsak Verstappen körét, Norrisét is megzavarta a forgalom: ő éppen amiatt veszített köridőt, mert Vettel elengedte a Red Bull versenyzőjét. 

„A Q3-ban a második körömön, amikor az emelkedő tetejére értem, nem láttam az Aston Martint, és addig jó köröm volt. De aztán elengedte Verstappent az utolsó kanyarban, ami pár másodperccel lelassította őt, aztán egyszerűen csak túl közel kerültem hozzá.”

HIRDETÉS

„Portimao ezzel büntet egy kicsit, hogy nem sokat lehet látni. Akár negyedik is lehettem volna ma, szóval egy kicsit mérges vagyok emiatt.”

„De ez nem az én hibám volt, nem is a csapaté, egyszerűen kicsit balszerencsés helyzet volt. Szóval boldog vagyok.”

„Ez egy jó fejlődést mutat. És úgy gondolom, hogy jó, hogy csalódottak vagyunk, hogy nem ott végeztünk, mert ez nem olyan, mintha amiatt lennénk csalódottak, hogy nem kerültünk a Q3-ba” – folytatta. 

„Jó munkát végeztünk, hogy továbbjussunk, szoros volt, de mi most határozottan jobb pozíciókért harcolunk, ami remek dolog.”

Norris csapattársa, Daniel Ricciardo már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, és csupán a 16. rajtkockát szerezte meg. Az ausztrál egyelőre nem tudta megmondani, pontosan mi okozta a gondot, de Norris szerint a McLaren idei versenygépét nem könnyű kezelni, ami csapatváltás után megnehezíti Ricciardo dolgát. 

„Talán ezt az autót egy kicsit nehezebb vezetni, mint néhány másikat. Nem mindegyiknél nehezebb, de néhánynál igen. És ez versenyzőként nem túl jó. De az autó gyors, és jó látni az előrelépéseket, amiket teszünk vele.”

Norris örül, hogy csalódott az időmérő után
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján