Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Charles Leclerc szerint a Ferrari jelenleg elsősorban a motor terén van hátrányban a tempót diktáló Mercedeshez képest, ugyanakkor úgy érzi, a kasztni oldaláról kifejezetten erős alapokra építhet a csapat.
Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Leclerc úgy látja, a Ferrari F1-es erőforrása „hiányos” a Mercedeséhez mérten, ám a monacói pilóta egyúttal biztató jelekről is beszélt a csapat kapcsán. Az idény első három futamán a Ferrari a Mercedes legközelebbi kihívójaként tűnt fel.

A Ferrari jelenleg a konstruktőri bajnokság második helyén áll 90 ponttal, 45 ponttal lemaradva a Mercedestől. A csapat eddig minden futamon harmadik lett: Leclerc Ausztráliában és Japánban is a dobogó utolsó fokát szerezte meg, míg Lewis Hamilton a Kínai Nagydíjon végre megszerezte első ferraris dobogóját – a 26. próbálkozásra.

Az F1-ben a közeljövőben napirendre kerülnek az úgynevezett AUDO-számítások számítások is. Ezek értelmében a Miami Nagydíj után azok az erőforrások, amelyeket a tempót diktáló egységtől – jelenleg a Mercedestől – 2%-kal elmaradónak minősítenek, 2026-ban és 2027-ben egy motorfejlesztést hajthatnak végre.

Azok pedig, akiket 4%-kal lemaradónak ítélnek, évente két ilyen fejlesztést kaphatnak. Leclerc úgy érzi, a Ferrari erőforrása mindenképpen figyelmet igényel, beleértve a „nyers erőt” is.

HIRDETÉS

Amikor arról kérdezték, képes lehet-e a Ferrari utolérni a Mercedest 2026-ban, Leclerc így fogalmazott: „Még nagyon korán járunk a szezonban, szóval igen, úgy gondolom, lehetséges. Hatalmas kihívás? Abszolút az, és szerintem azért is, mert a Mercedes sem fog lazítani, ők is óriási erővel fognak tovább nyomni.”

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Leclerc szerint jelenleg több terület is fókuszban van: „A szezon ezen szakaszában, ezeknél a szabályoknál sok a fókuszpont. Nyilván ott van az erőforrás optimalizálása, ami valószínűleg a legnagyobb különbség a Mercedes és köztünk jelenleg.”

A monacói úgy véli, már pusztán az optimalizálással is sokat lehet nyerni: „Már csak az optimalizálással is nagy különbséget lehet elérni. Aztán persze nem csak erről van szó, hanem ott van a nyers erő is, amiben hiányt szenvedünk hozzájuk képest.”

A kasztni oldaláról ugyanakkor inkább finomhangolási feladatokat említett: „Aztán a kasztninál minden olyan finomhangolás, amire csak gondolni lehet, amit mindig kijelölsz a szezon elején, amikor próbálod megérteni, mi az a fő korlát, ami visszafog.”

„Kezd elég tiszta képünk lenni arról, mik az autó azon karakterisztikái, amelyeken javítanunk kell ahhoz, hogy jobbak legyünk. De azt gondolom, kasztni szempontból valójában elég erős autó, és eddig valószínűleg ez az erősségünk. Az erőforrás az, ahol jelenleg hiányt szenvedünk a Mercedeshez képest.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná