Perez: Egyelőre nem az igazi az autó - F1VILÁG.HU

Perez: Egyelőre nem az igazi az autó

HIRDETÉS
Sergio Perez, a Red Bull versenyzője szerint egyelőre nem az igazi a versenygépe az F1-es Osztrák Nagydíjon: a mexikói pilóta a második szabadedzésen mindössze a 11. helyen zárt.

Perez az első és a második szabadedzésen is jócskán elmaradt csapattársa, Max Verstappen teljesítményétől: az első gyakorláson közel 6 tizedmásodperc, a másodikon pedig közel 1 másodperc volt a hátránya a hollandhoz képest. 

„A hosszú etapok határozottan ígéretesebbek voltak ma, de még mindig sok munka áll előttünk. Mindkét edzés elég nehéz volt, és a lágy gumikkal még nem teljesen érzem magam kényelmesen az autóban” – foglalta össze napját Perez. 

„Ki kell elemeznünk az adatokat ma, hogy megpróbáljuk a várakozásainknak megfelelően helyreállítani a tempót, hogy készen álljunk az időmérőre.”

A csapatok pénteken a Brit Nagydíjtól használandó új szerkezetű abroncsokat tesztelhették – Perez szerint ez remek lehetőség volt számukra. 

„Az egyensúly nem volt jó alacsony üzemanyagszinttel, de ezt elég gyorsan javítottuk, és ezekkel a gumikkal kisebb volt a degradáció is, ami jó. Jó látni, hogy a Pirelli elhozta ezeket az új gumikat, hogy teszteljük, mielőtt használni fogjuk őket Silverstone-ban.”

„Összességében sokat tanultunk ma és jó látni a szurkolókat itt, a Red Bull Ringen – remélhetőleg jó időmérőnk lesz szombaton és egy erős versenyünk vasárnap” – mondta a mexikói. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Perez: Egyelőre nem az igazi az autó
Nem a fejlesztésekkel van baj: Kiderült, mi okozta a Mercedes austini küszködését
A Ferrari-főnök szerint Mexikóban is szoros lesz a csata a győzelemért!
McLaren: A csapatutasításokkal a jövőbeli sikereinket tennénk kockára
Horner azonnali fejlődést vár Pereztől

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!