A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Tost cáfolta azon híreszteléseket, hogy Michael Schumacher venné át a helyét a csapatvezetésben, noha úgy gondolja, a hétszeres világbajnok lenne erre a legalkalmasabb.
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Tost cáfolta azon híreszteléseket, hogy Michael Schumacher venné át a helyét a csapatvezetésben, noha úgy gondolja, a hétszeres világbajnok lenne erre a legalkalmasabb.
Annak ellenére, hogy Todt elmondta, szívesen látná Schumachert a csapatvezetői székben, a francia szakember cáfolta, hogy bármiféle tárgyalásban állna a Ferrari egykori versenyzőjével. “Nem hiszem, hogy valaha is elvállalna ilyen faladatot. Tudják mi az, hogy soha. Nézzék csak meg a szótárban, pontosan azt jelenti, hogy soha, tehát soha nem lesz csapatvezető belőle.”
Todt minden bizonnyal az idei év végén elhagyja a Ferrarit és helyébe a csapat fizetett szabadságát töltő Ross Brawn kerülhet, feltéve, ha meg tud egyezni az olasz vezetéssel. Azonban Todt a következőket mondta: “Valóban tárgyalunk emberekkel, akik átvehetik majd a Ferrari irányítását. Mindig figyelnünk kell a jövőre. Michaelnek mindene megvan ahhoz, hogy jól végezze dolgát, és számomra ő lenne a legjobb választás, de ő nem akarja. Michael szereti a csapatot, és a csapat is szereti őt. Michael okos srác és tisztában van azzal, hogy egy csapat vezetése legalább 10-12 órát igényel egy nap, és neki erre nincs ideje.”
Todt a Gazzetta dello Sportnak azt is elárulta, Brawn egyelőre még nem jelentkezett hivatalosan a csapatnál, hogy csapatvezető szeretne lenni. “Hogy Brawn veheti-e át a helyem? Ha megkérdez, akkor fontolóra fogom venni.”