Alonso sokat vár a Ferraritól és a BMW-től - F1VILÁG.HU

Alonso sokat vár a Ferraritól és a BMW-től

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso szerint a Ferrari és a BMW lesz a McLaren két legnagyobb ellenfele a hétvégén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjon.

A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso szerint a Ferrari és a BMW lesz a McLaren két legnagyobb ellenfele a hétvégén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjon.

A spanyol pilóta, aki az ötödik helynél előrébb még soha nem jutott Indianapolisban, fantasztikusan kezdte a hétvégén, ugyanis az első nap mindkét szabadedzést az élen fejezte be. Alonso jelenleg nyolc ponttal van lemaradva csapattársa, Lewis Hamilton mögött a pontversenyben, ám úgy érzi, a hétvégén visszavághat, noha tisztában van azzal, hogy csapata sokkal keményebb ellenállásra számíthat, mint egy hete Kanadában.

“Jó visszatérni Indianapolisban, és eddig remekül állnak a dolgok” – mondta Alonso. “Ahogy azt már korábban is mondtam, nem tartozik a kedvenc pályáim közé az amerikai, de jól szeretnék teljesíteni a hétvégén. Az autóm remekül muzsikált az elmúlt versenyeken, és a mai edzéseken is, de biztos vagyok benne, hogy a Ferrari és a BMW is ott lesz az élmezőnyben. Egy átlagos pénteki napot zártunk, a beállításokkal és a gumikkal foglalkoztunk. Elegendő adatot gyűjtöttünk ahhoz, hogy jól szerepeljünk a hétvége hátralévő részében.”

Hamilton, aki még soha nem járt Indianapolisban, hamar alkalmazkodott a körülményekhez, és mindössze csak 153 ezredmásodperccel maradt el Alonso legjobb idejétől a délutáni tréningen. A huszonkét éves brit pilóta több alkalommal is súrolta a falat, de autójának nem lett komolyabb baja.

“Mivel most járok itt először, a délelőtti edzést a pálya tanulásával töltöttem” – mondta Hamilton. “Trükkös egy ring, a belső szakasz pedig élvezetes. A beállítások finomra hangolásával, és a Bridgestone két keverékének kiértékelésével töltöttük a napot. A második edzés első felében egy kicsit szélesen vettem az egyik kanyart, és nekicsúsztam a falnak, aminek következtében néhány aerodinamikai elem megrongálódott, így munkát adtam a szerelőimnek.”

“Tudjuk, merre kell haladnunk, hogy jók legyünk, és úgy tűnik, versenyképesek vagyunk, noha mint mindig, ez még csak a hétvége kezdete, hosszú még az út a versenyig” – tette hozzá a bajnokság élén álló Lewis.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!