Fernando Alonso maga sem számított arra, hogy ilyen jól fog szerepelni a McLaren a szezon első felében. A kétszeres világbajnok éppen ezért elégedett, és az sem érdekli, hogy jelenleg újonc csapattársa, Lewis Hamilton vezeti a pontversenyt.
Fernando Alonso maga sem számított arra, hogy ilyen jól fog szerepelni a McLaren a szezon első felében. A kétszeres világbajnok éppen ezért elégedett, és az sem érdekli, hogy jelenleg újonc csapattársa, Lewis Hamilton vezeti a pontversenyt.
A spanyol versenyző, aki az idei évben csatlakozott a McLarenhez, jelenleg a bajnokság második helyén áll, tíz ponttal lemaradva újonc csapattársától, Lewis Hamiltontól.
Azt követően, hogy a wokingi alakulat győzelem nélkül zárta a tavalyi évet, idén már négy győzelemnél tart, és toronymagasan vezeti a bajnokságot a Ferrari előtt. Annak ellenére, hogy Hamilton áll az élen, Alonso bevallotta, nem számított ilyen remek szezonkezdésre.
“Úgy gondolom, hogy meglepő, milyen gyorsak vagyunk” – mondta Alonso a Francia Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján. “Nagyon jó az autó, hét verseny alatt két győzelmet arattam, és jelenleg a második helyen állok a bajnokságban, miközben a csapatom vezet. Azt hiszem, nem is lehetett volna jobban kezdeni a szezont. Természetesen az első helyen szeretnék lenni, de ehhez egy kicsit gyorsabbnak kell lennem, mint az első hét versenyen.”
Alonso azt is bevallotta, hogy meglepte újonc csapattársa teljesítménye, különösen azután, hogy mindkét észak-amerikai versenyt megnyerte.
“Az idei év egyik legnagyobb meglepetése a Forma-1-ben a saját csapattársam. Kiválóan teljesített a szezon első felében, azonban ez nem szabadna, hogy meglepjen minket, mert a téli teszteken már dolgoztunk együtt, és akkor is gyors volt. Remekül végzi a dolgát” – folytatta Alonso, aki tisztázta magát és elmondta, nem azért rázta az öklét csapatának Indianapolisban, mert nem tudott elmenni Hamilton mellett a célegyenesben.
“Minden egyes alkalommal felemelem az öklöm, mikor beérek valakit, és elkezdek harcolni vele. Ha valaki élvezni szeretné a versenyeket, csak nézze a fedélzeti kamerás felvételeimet, amin jól látszik, hogy milyen indulatos vagyok.”