A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint csapata egy pillanatra sem engedhet ki, és továbbra is keményen kell dolgoznia, noha visszatérve Európába, kettős győzelmet aratott Magny-Cours-ban.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint csapata egy pillanatra sem engedhet ki, és továbbra is keményen kell dolgoznia, noha visszatérve Európába, kettős győzelmet aratott Magny-Cours-ban.
Azt követően, hogy a tengerentúli versenyeket csúnyán elbukta a Ferrari, visszatérve Európába, visszavágott a McLarennek, és a tavalyi Német Nagydíj óta első kettős győzelmét aratta Franciaországban.
Mindezek ellenére di Montezemolo úgy gondolja, a Ferrari egy pillanatig sem lazíthat, minden eddiginél keményebben kell dolgoznia, hogy megtartsa lendületét a következő versenyeken, ahol szintén a McLaren legyőzése lesz a célja.
“Minden eddiginél keményebben kell dolgoznunk” – mondta a Ferrari elnöke a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. “Elégedett vagyok az elvégzett munkával, úgy érzem, méltóképpen megünnepeltük a Ferrari hatvanadik évfordulóját. A Ferrari most csakis a hétvégi Brit Nagydíjra koncentrál, nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak egy nap is kiessen.”