A Ferrari hivatalosan is megerősítette, mind Angliában, mind Olaszországban jogi eljárást indított egy vezető beosztásban dolgozó McLaren mérnök ellen, akit a maranellói gárda vezetősége ipari kémkedéssel vádol.
A Ferrari hivatalosan is megerősítette, mind Angliában, mind Olaszországban jogi eljárást indított egy vezető beosztásban dolgozó McLaren mérnök ellen, akit a maranellói gárda vezetősége ipari kémkedéssel vádol.
A Ferrari kedden adta ki közleményében, hogy a belső vizsgálatokat követően, azonnali hatállyal elbocsátja Nigel Stepney-t, aki a feltételezett szabotázs akción túl már ipari kémkedéssel is vádol a csapat.
Eközben a McLarennél is áll a bál. A wokingi alakulat kedd este adta hírül, hogy miután tudomására jutott, hogy a Ferrari ipari kémkedés gyanúja miatt eljárást indított egy alkalmazottja ellen, felfüggesztette a gyanúba keveredett szakembert állásából.
A McLaren közleménye után még aznap éjszaka a Ferrari is hivatalos nyilatkozatot adott ki, melyben a következőket lehetett olvasni: “A Ferrari bejelenti, hogy technikai információkkal való visszaélés miatt, a mondenai kerületi ügyészégen feljelentette Nigel Stepney-t, és a Vodafone McLaren-Mercedes istálló egyik mérnökét. Továbbá Angliában is jogi eljárást indított a mérnök ellen, és házkutatási parancs is kérelmezve lett a rendőrségnél. A Ferrari minden jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy kivizsgálja az ügyet.”
Az Autosport magazin úgy tudja, hogy már aznap házkutatást tartottak a McLaren mérnökénél, akinél meg is találták a Ferraritól szerzett dokumentumokat. Később az is kiderült, hogy a gyanúsított nem más, mint a wokingiak főtervezője, Mike Coughlan, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek állásából, míg le nem zajlik az eljárás.
Mivel a kirobbant botrány lesz az egyik fő téma a következő versenyeken, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) sajtószóvivője elmondta, rajta tartják a szemüket az ügyön, és ha kell, megfelelően fogják kezelni a helyzetet.
“Megkaptuk az információkat az ügyről, ám annak tanulmányozása még folyamatban van” – mondta a FIA szóvivője kedd este.