Felipe Massa továbbra is úgy gondolja, hogy csapattársa, Kimi Raikkönen csak a szerencsének köszönhetően tudta őt megelőzni Magny-Cours-ban. A brazil versenyző mindezek ellenére elégedett a Ferrari jelenlegi teljesítményével.
Felipe Massa továbbra is úgy gondolja, hogy csapattársa, Kimi Raikkönen csak a szerencsének köszönhetően tudta őt megelőzni Magny-Cours-ban. A brazil versenyző mindezek ellenére elégedett a Ferrari jelenlegi teljesítményével.
Annak ellenére, hogy a pole pozícióból rajtolhatott, és a futam javarészében az élen autózott, Felipe Massa az utolsó kiállását követően vesztett pozíciót csapattársával szemben, aki végül bezsebelte a győzelmet.
A brazil versenyző a futam után magából kikelve a lekörözötteket szidta, akik miatt lecsúszott a győzelemről. Hangsúlyozta, hogy ő volt a gyorsabbik Ferrari pilóta, és Raikkönen csak azért győzött, mert most jobban jött ki neki a lépés.
“Minden tökéletesen ment aznap délután, a verseny sorsdöntő pillanatától eltekintve. Miközben Kimi szárnyalt, és futotta a jobbnál jobb időket, addig én a lekörözendő versenyzők mögött rengeteg időt vesztettem, így szerezhette meg a győzelmet” – mondta Massa hivatalos weboldalán.
“Így mennek ezek a dolgok. Az időmérő edzésen egy extra körhöz jutott, mert ő hajtott ki elsőként a boxutcából. A rajtnál is szerencséje volt, hogy meg tudta előzni Hamiltont, és a forgalom sem hátráltatta. Ezek miatt nem tudtam megnyerni a futamot, habár az egész hétvége alatt nekem állt a zászló, megszereztem a pole pozíciót, és a versenyben futott leggyorsabb kör is az én nevemhez fűződik” – folytatta a brazil pilóta, aki mindezek ellenére boldog, hogy a Ferrari megszerezte idei első kettős győzelmét.
“Természetesen nem mondhatom, hogy csalódott vagyok a második hellyel, noha szinte mindvégig én autóztam az élen. Örülök, hogy hozzájárulhattam a Ferrari idei első kettős diadalához, immáron Kimi partnereként. Azonban egy kicsit bosszant, hogy nem én állhattam fel a dobogó legmagasabb fokára. Sajnos most nem az én oldalamon állt a szerencse, de elégedett vagyok az eredménnyel. Örülnünk kell, és tovább kell dolgoznunk, hogy megtartsuk a lendületet a szezon hátralévő részére.”