A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nem győzte dicsérni versenyzőit, akik a Brit Nagydíjon fantasztikusan teljesítettek. Az olasz üzletember bevallotta, Schumacherre emlékeztették Raikkönen egymás után futott gyorskörei.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nem győzte dicsérni versenyzőit, akik a Brit Nagydíjon fantasztikusan teljesítettek. Az olasz üzletember bevallotta, Schumacherre emlékeztették Raikkönen egymás után futott gyorskörei.
Kimi Raikkönen zsinórban második futamgyőzelmét aratta a hétvégén Silverstone-ban, ahol magabiztosan utasította maga mögé a McLaren duóját, Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont.
A finn versenyző csapattársa, Felipe Massa győzelmi esélyei már a rajt előtt elszálltak, mikor Ferrarija lefulladt a rajtácson. A brazil versenyző a mezőny után a boxból rajtolhatott, és fantasztikus teljesítményt nyújtva végül az ötödik helyen landolt.
“Több okból is megnyugvást jelent számunkra az angol győzelem” – mondta a Ferrari elnöke a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. “A Ferrari egyértelműen gyorsabb volt a versenyen. Csak csodálni tudtam Raikkönen gyorsköreit, az a bizonyos öt kör hibátlan volt, mintha Schumachert láttam volna a pályán.”
“Egy remekül teljesítő brazil versenyzőt is láttam. Massa komoly kockázatot vállalt azzal, hogy előzésekbe bocsátkozott, de remekül ment. Miénk volt a versenyben futott két leggyorsabb kör, és mögöttünk majd’ fél másodperccel következtek csak a többiek. Massa a boxból rajtolt és az ötödik lett, míg Kimi megnyerte a versenyt. Ez fantasztikus.”
A nagy elégedettség ellenére, di Montezemolo ismét kritizálta a Forma-1 jelenlegi pontrendszerét. A Ferrari eddig öt győzelmet aratott az idei évben, ám mégis 25 ponttal le van maradva a négy futamgyőzelemmel rendelkező McLaren mögött.
“Vannak problémák a szabálykönyvvel. Bár a Ferrari érdemelné meg az első helyet, mégis a második helyen áll a pontversenyben” – magyarázta. “Ez nem sportszerű. Annak kellene nyernie a Forma-1-ben, aki a legtöbb győzelmet szerezte.”