A bíróság hivatalos közleményében megerősítette, hogy a McLaren főtervezője, Mike Coughlan ellen indított eljárást az olasz alakulat, aki azzal vádolja a szakembert, hogy még korábban titkos dokumentumokat vett át egy Ferrari alkalmazottól.

Bár eddig sem a Ferrari, sem a McLaren nem adta ki a meggyanúsított szakember nevét, a Londoni Legfelsőbb Bíróság hivatalos kiírása szerint a Ferrari Coughlan ellen indított jogi eljárást, és az ügyet kedden tárgyalják.
A Ferrari ügyvezetője, Jean Todt a hétvégi Brit Nagydíjon elmondta, a bírósági eljárás lesz az utolsó lépés, hogy tisztázzák a kémügyet, miután házkutatást tartottak Coughlan apartmanjában.
“Az első lépés az volt, hogy jogászaink, külső szakértőkkel ellátogattak egy vetélytársnál dolgozó magas beosztású szakemberhez” – mondta Todt még vasárnap Silverstone-ban. “Ezt követően úgy ítélték meg a helyzetet, hogy elég bizonyítékuk van ahhoz, hogy jogi eljárást indítsanak az ügyben, melyet kedden tárgyal a Legfelsőbb Bíróság.”
A McLaren az eljárás idejére felfüggesztette Coughlant a munkából, ám Ron Dennis folyamatosan hangsúlyozta, csapata nem tett semmi rosszat.