Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség - F1VILÁG.HU

Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség

HIRDETÉS
Liam Lawson, a Visa Cash App RB versenyzője a 9. helyen ért célba az Amerikai Nagydíjon, ezzel 2 értékes pontot szerzett az olasz csapatnak. Lawson elismerte, hogy nem számított ilyen jó eredményre a hétvége elején, de az autó teljesítménye végül felülmúlta várakozásait.

Az új-zélandi tehetség ezen a hétvégén tért vissza az F1-es mezőnybe, miután Daniel Ricciardo helyét vehette át a Red Bull kiscsapatánál. Lawsonnak nem volt egyszerű dolga, hiszen rajtbüntetése miatt csak a 19. helyről vágott neki az austini futamnak, ám remek versenyzést bemutatva végül a pontszerzők közé küzdötte fel magát.

„Jó verseny volt; őszintén szólva nem számítottam erre” – mondta az RB versenyzője a futam után. „Nagyszerű első körünk volt, minden kis rést kihasználtam, és előrébb kerültem néhány pozícióval. Szombaton nagy lépést tettünk előre az autóval, és reméltük, hogy ez a versenyen is megismétlődik, szerencsére így is lett. Az autó nagyon erős volt, és pontosan azt tette, amit vártunk tőle.”

Lawson külön kiemelte a kemény gumik teljesítményét, amely kulcsfontosságú volt a verseny során: „A kemény gumik jól működtek nálunk, és a tempónk is jó volt. Amikor kiálltam a bokszba, tiszta levegőhöz jutottunk, és tovább tudtuk húzni a tervezettnél.”

A fiatal pilóta számára a sprintverseny tapasztalatai is hasznosak voltak a futamon: „A tegnapi sprint során figyeltem, hogy mások mit csinálnak, ami nagyon hasznosnak bizonyult.”

Lawson hálás volt csapatának, amely keményen dolgozott azon, hogy felkészítse őt erre a kihívásra.

„Az egész csapat rengeteg energiát fektetett abba, hogy felkészítsenek erre, sok extra órát dolgoztak, tudva, hogy ez az első hétvégém újra az autóban, szóval nagy köszönet mindenkinek a csapatban, hogy ezt lehetővé tették.”

A fiatal versenyző már a következő futamra, a Mexikói Nagydíjra készül, ahol újabb kihívások várnak rá és csapatára: „Mexikó egy nagyon eltérő pálya, meglátjuk, mit tudunk ott jövő héten.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája
A McLaren kérte Norrist, hogy maradjon Verstappen előtt

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!