Norris: Verstappen lekörözött volna, ha az élről indul... - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Norris: Verstappen lekörözött volna, ha az élről indul…

Olyannyira erős volt a Red Bull és Max Verstappen a vasárnapi Sao Pauló-i Nagydíjon, hogy Lando Norris szerint lekörözte volna őt bajnoki riválisa, ha a mezőny elejéről vág neki az interlagosi futamnak.
Lando Norris, McLaren
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

Verstappen a gyenge időmérő és a motorcsere miatti rajtbüntetés után csak a 17. rajtkockából vágott neki a vasárnapi versenynek, végül azonban ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel győzött. A holland kezére játszott, hogy a verseny piros zászlós megszakításakor időveszteség nélkül tudott kereket cserélni, így az élen maradt, miközben Norris azon pilóták közé tartozott, akik a kényszerszünet előtt kiálltak a bokszba.

A McLaren versenyzője azt mondja, helyesen cselekedtek — egész egyszerűen balszerencséjük volt.

„Az volt a megfelelő pillanat a kiálláshoz… helyes döntés volt. Szóval nem bánom, egyszerűen balszerencsénk volt” — mondta a brit. „Van ez a buta szabály, amivel senki nem ért egyet, de persze mindig támogatod, amikor előnyödre válik. Minden versenyző azt mondta, hogy nem ért vele egyet, és szeretné, ha változtatnának rajta.”

„Szóval egyszerűen balszerencsénk volt, de ez a szabály. Van, hogy nyersz, máskor veszítesz — ma ők profitáltak belőle. Úgyhogy szép volt a részükről.”

HIRDETÉS

Arra a kérdésre, hogy mi történt a verseny elején, amikor elment egy újabb felvezető körre a rajtprocedúra megszakításakor, Norris hozzátette: „Nem vagyok biztos abban, hogy mi is történt, beszélnem kell a csapattal.”

Norris hátránya az interlagosi verseny után 62 pontra nőtt a tabellán Max Verstappennel szemben, a McLaren versenyzője pedig azt mondja, ellenfele más ligában autózott ma.

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

„Minden tőlem telhetőt megtettem. Ez minden. Max megnyerte a versenyt, szép munka volt, de ez semmin sem változtat az én oldalamon. Simán gyorsabb volt nálunk, ha az élről indult volna, talán le is köröz bennünket. A tempó jó volt, szerintem hasonló, mint George-é, de a Red Bull nagyon gyors volt ma.”

„Elég hullámzó hétvége volt, az biztos. Nem sok mindent tehettem. Biztos vagyok benne, hogy George ma úgy érzi, hogy nyerhetett volna, jobban megérdemelte volna, mint bárki más. Reálisan nézve a dolgokat én talán a 3. helyen zártam volna. Max feltehetően amúgy is átrágta volna magát rajtunk, és talán legyőzött volna minket, de igen, balszerencsénk volt. Pár hibát elkövettem, ezt elismerem, ezek végül belekerültek pár pozícióba, de ennyi.”

Norris: Verstappen lekörözött volna, ha az élről indul…
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján