Verstappen: Ha sikerül javulnunk, nem számít, ki ül a másik autóban! - F1VILÁG.HU

Verstappen: Ha sikerül javulnunk, nem számít, ki ül a másik autóban!

HIRDETÉS
Max Verstappen szerint a Red Bull sikeres szezonjának kulcsa nem az, hogy ki ül a másik autóban, hanem az, hogy a csapat képes-e javítani a tavalyi, RB20-as versenygép gyengeségein.
Max Verstappen (Red Bull)
HIRDETÉS

A holland pilóta — aki 2024-ben negyedik világbajnoki címét szerezte meg — úgy véli, hogy a Red Bull számára az autó teljesítményének javítása lesz a legnagyobb kihívás — a cél pedig természetesen az, hogy idén is az élmezőnyben harcoljanak.

A 2024-es szezon kezdetén az RB20-as ígéretesen indított, azonban az év előrehaladtával egyértelműen alulmaradt a Ferrari és a McLaren fejlődési tempójával szemben. Verstappen szerint a csapat számára most az a legfontosabb, hogy az autó gyengeségeit orvosolják.

„Ha vissza tudjuk állítani az autót az élre, a másik pilóta neve nem számít” – nyilatkozta Verstappen a Blick című lapnak, utalva arra, hogy csapattársa idén már nem Sergio Perez, hanem az ifjú Liam Lawson lesz. „Nincs kristálygömböm, de ha sikerül a téli szünetben bizonyos gyengeségeket kijavítani, visszatérhetünk az élre. De nem teszek jóslatokat.”

Verstappen beszélt arról is, 2025-ben akár öt csapat is az élmezőnyben harcolhat majd.

„A gyengeségeket sikerült beazonosítani. Gyakran hiányzott a megfelelő egyensúly, mert egyszerűen nem tudtunk bekerülni az alacsony hőmérsékleti tartományba” – tette magyarázta a holland.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint Lawsonnak nem lesz könnyű dolga Verstappen csapattársaként, de egyértelmű célokat tűztek ki számára.

„Három tizeden belül kell lennie Maxhoz képest mind az időmérőkön, mind a versenyeken” – mondta Marko az RTL-nek. „Ez elegendő kell, hogy legyen ahhoz, hogy pontokat szerezzen a konstruktőri bajnokságban. Emellett folyamatosan javulnia kell – ha lehetséges.”

Verstappen a Red Bullnál töltött időszakáról és korábbi csapattársairól is beszélt a Blicknek adott interjújában. Amikor arról kérdezték, ki volt a legjobb csapattársa, egyértelműen Daniel Ricciardót nevezte meg.

„Egyértelműen Daniel Ricciardo. Tőle tanultam a legtöbbet” – mondta Verstappen. „Rengeteget szívtam magamba, amit beépítettem a saját tapasztalataimba.”

Hirdetés

Verstappen kitért a távozó csapattársára, Sergio Perezre is, akivel négy évig dolgoztak együtt a Red Bullnál.

„Nagy kár, mert jó csapatot alkottunk négy évig – és Sergio mindig hűséges volt. Ez egy olyan tulajdonság, amit nagyon értékelek” – fogalmazott a holland.

Nyitókép: Tóth Zsombor

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!