Vettel Norrist méltatja: „A hősiesség része az is, hogy beszélünk a gyengeségeinkről” - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel Norrist méltatja: „A hősiesség része az is, hogy beszélünk a gyengeségeinkről”

Sebastian Vettel szerint példamutató, ahogyan Lando Norris nyilvánosan vállalja saját nehézségeit és önkritikus megnyilvánulásait – még akkor is, ha emiatt sokan bírálják.
BAHRAIN, BAHRAIN - APRIL 10: Lando Norris of Great Britain and McLaren talks to the media during previews ahead of the F1 Grand Prix of Bahrain at Bahrain International Circuit on April 10, 2025 in Bahrain, Bahrain. (Photo by Peter Fox/LAT Images)
Fotó: McLaren / Peter Fox / LAT Images
ADVERTISEMENT

A McLaren brit versenyzője a 2025-ös szezon negyedik állomásán, Bahreinben a harmadik helyen zárt, miután csak a hatodik rajtkockát tudta megszerezni az elmondása szerint nehezen vezethető autóval. Bár az eredmény nem volt rossz, Norris keményen bírálta önmagát a versenyhétvégén tapasztalt nehézségek miatt, különösen az új McLaren viselkedéséhez való alkalmazkodás terén. Csapattársa, Oscar Piastri ezzel szemben domináns győzelmet aratott, és ezzel három pontra megközelítette a világbajnoki pontversenyt továbbra is vezető Norrist.

Vettel három órán belül teljesítette a londoni maratont, jótékony célért futott

Vettel szerint azonban Norris nyíltsága nem gyengeség, hanem épp ellenkezőleg – egy új, egészségesebb szemléletmód megnyilvánulása.

„Szerintem ez egy pozitív fejlődés, mert mi is normális emberek vagyunk” – mondta a négyszeres világbajnok a Reuters hírügynökségnek.. „Vannak normális problémáink, akárcsak bárki másnak. A hősiesség rendben van, de a hősiesség része az is, hogy nyíltan beszélünk a problémáinkról, a gyengeségeinkről. Szerintem ez egy nagyszerű fejlődés, jó látni és megtapasztalni – ezek az igazi példaképek.”

„Nem gondolom, hogy ez gyengeség lenne. Lehet, hogy egyesek kritizálják, de ha szélesebb perspektívából nézzük, ez egyszerűen csak előrelépés.”

HIRDETÉS

Vettel úgy véli, hogy Norris és Piastri párosa — bár nyilvánvalóan riválisok a bajnoki címért — nem fog olyan feszült viszonyba kerülni, mint amilyet ő élt meg a Red Bullnál Mark Webber oldalán 2010 és 2013 között. Úgy látja, a McLaren vezetése – különösen Andrea Stella csapatfőnök személyében – képes lehet megfelelően kezelni a versenyzők közötti dinamizmust.

„Az emberek természetesen mindig keresik a szórakozást, ez rendben is van, a sport része. De nem látom, hogy köztük igazán intenzív, durva versengés alakulna ki” – fogalmazott Vettel. „Szerintem jól kijönnek egymással, és Andrea is olyan pozícióban van, hogy ezt jól kezelje.”

„A rivalizálás ma már más. Nálunk is megvolt a kölcsönös tisztelet, és a mostani generáció is tiszteli egymást, de úgy gondolom, ők már jobban tudják kezelni a pályán és azon kívüli dolgokat – jobban el tudják választani a kettőt.”

Vettel Norrist méltatja: „A hősiesség része az is, hogy beszélünk a gyengeségeinkről”
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján