Pedig Norris számára parádésan indult a hétvége, hiszen mindhárom edzésen a leggyorsabb volt, az időmérőn azonban egy hajszállal alulmaradt csapattársával — egyben fő bajnoki riválisával —, Oscar Piastrival szemben.
Norris aztán a vasárnapi versenyen magabiztosan tartotta magát a 2. helyen, végül azonban a futam 65. körében egy technikai probléma miatt kénytelen volt kiállni. A kiesés azt jelenti, hogy Norris hátránya 34 pontra nőtt az összetettben kilenc versennyel a bajnokság vége előtt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Egyszerűen csak egy kemény verseny volt, szerettem volna leülni ott egy kicsit…” — mondta szemmel láthatóan csalódottan a brit versenyző. „Egy kicsit csalódott vagyok, de nem tudok mit tenni. Frusztráló, de nem tudtam kontrollálni az eseményeket, nem tudtam mit tenni.”
HIRDETÉS
Az F1 TV kérdésére Norris elárulta azt is, az egész futamon jó volt a tempója, sőt, egy kicsit talán gyorsabb is volt Piastrinál, de győzelemben azért nemigen bízhatott.
HIRDETÉS
„Egy kicsit gyorsabbnak éreztem magam, de itt 8 tizeddel kell gyorsabbnak lenned, hogy előzni tudj, és én nem vagyok 8 tizeddel gyorsabb. Az egész versenyen 2 másodpercen belül voltam mögötte, jól vezettem ma, nem igazán akarhattam ennél többet. Már 4 másodpercnél elkezdesz piszkos levegőben autózni.”




