A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf szerint az egyenletesség lesz a kulcsa annak, hogy csapata versenyben maradhasson a Ferrarival és a McLarennel, ugyanis bevallotta, autóik továbbra is lassabbak riválisaikénál.
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf szerint az egyenletesség lesz a kulcsa annak, hogy csapata versenyben maradhasson a Ferrarival és a McLarennel, ugyanis bevallotta, autóik továbbra is lassabbak riválisaikénál.
“Úgy gondolom, hogy a McLaren és a Ferrari erősebb autóval rendelkezik, mint mi. Sajnos ezt mutatják a tények” – mondta Rampf a hétvégi Brit Nagydíj után.
“Egyenletesen teljesítünk, nem vagyunk messze tőlük, a második helyen állunk a bajnokságban, Robert mindössze két ponttal van csak lemaradva a vezető trió mögött, akik nem léptek el nagyon, még abszolút befoghatók, és mi mindent megteszünk azért, hogy versenyben maradhassunk velük.”
“Nem vagyunk messze az előttünk állóktól, de nem mi vagyunk a leggyorsabbak. Az, hogy most a bajnokság második helyén állunk, az autóink kiváló teljesítményének, és a kevés hibának köszönhető” – tette hozzá Rampf.
Nick Heidfeld a második helyen végzett az eseménydús Brit Nagydíjon, mellyel a BMW Sauber megtarthatta második pozícióját a konstruktőrök versenyében, ahol jelenleg 10 ponttal előzi meg a McLarent, és 14 ponttal van lemaradva a Ferraritól.
Robert Kubica, aki egy kicsúszás miatt nem tudta befejezni a futamot, a másodikról visszacsúszott a negyedik helyre az egyéni bajnokságban, ám mindössze csak két ponttal van lemaradva a vezető trió mögött.
Rampf továbbá azt is elmondta, hogy a hétvégén mutatott teljesítményük is azt bizonyítja, hogy a franciaországi mélyrepülésük mindössze egyszeri eset volt.
“Ami Magny-Cours-ban történt az egyszeri eset volt, bár azt el kell mondani, hogy a Ferrari nem volt olyan erős ezen a pályán, mint azt várni lehetett volna tőlük, már az időmérőn is szenvedtek. Azonban ennek ellenére soha nem szabad leírni a Ferrarit” – magyarázta a szakember, aki elhintette, csapata már csak néhány újítást mutat be az idei szezonban.
“Már nem lesz annyi újítás, hiszen két autón kell dolgoznunk. Az F1.09-es fejlesztéseivel, és az idei autóval is foglalkoznunk kell, de ennek ellenére nem adjuk fel, és keményen dolgozunk, hogy közelebb kerüljünk az előttünk állókhoz.”
“Viszont az a legfontosabb, hogy minimálisra csökkentsük a hibákat, és bizonyosságot szerezzünk arról, hogy minden tökéletesen működik” – tette hozzá Rampf.