Kimi Raikkönen abszolút elégedett csapata e heti tesztprogramon elvégzett munkájával, és nem aggódik amiatt, hogy az első két napon a McLaren diktálta a tempót a jövő hétvégi Német Nagydíjnak is helyet adó Hockenheimben.
Kimi Raikkönen abszolút elégedett csapata e heti tesztprogramon elvégzett munkájával, és nem aggódik amiatt, hogy az első két napon a McLaren diktálta a tempót a jövő hétvégi Német Nagydíjnak is helyet adó Hockenheimben.
A csapatok a héten három napon át tesztelnek a német ringen, ahol már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjra készítik fel versenygépeiket.
A tesztek első két napján a McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton végzett az élen, ám Raikkönen egyáltalán nem aggódik emiatt, mert elmondása szerint csapata nem a minél jobb köridőkre, hanem az egyenletességre, és a legjobb beállítások megtalálására fektette a fő hangsúlyt.
“Nem is érdekel, milyen köridőket mennek, elég dolgunk van ahhoz, hogy ne másokkal foglalkozzunk” – mondta Raikkönen a riportereknek a német pályán.
“Biztos vagyok benne, hogy a McLaren jól fog szerepelni Hockenheimben, de azt gondolom, hogy nekünk is nagyon erős a csomagunk. Semmit nem veszítettünk a sebességünkből, már csak egy problémamentes hétvégére van szükségünk. Nem figyelem a McLaren minden lépését, azt sem tudom, min dolgoznak, hiszen a saját munkánkra kell koncentrálnunk, az a legfontosabb.”
“Még túl korai lenne megmondani, hogy állunk a többiekhez képest. Azonban jól érzem magam az autómban, ami mindig jó jel egy verseny előtt” – tette hozzá Raikkönen, aki elégedettségének adott hangot az első két tesztnap után.
“Abszolút elégedett vagyok azzal a munkával, amit a csapat elvégzett az első két tesztnapon. Leginkább a beállítások finomra hangolásával töltöttük az időt, hogy jó pozícióban érkezhessünk meg a következő verseny helyszínére. Úgy gondolom, hogy versenyképesek leszünk ezen a pályán, ahogy eddig mindenhol az idei évben.”
“Nem veszítettük sebességünkből, csak eddig nem mindig úgy jöttek ki a dolgok számunkra, hogy azt gondoltuk, és nem tudtuk kihozni autóinkból a maximumot” – magyarázta a Ferrari finn pilótája.
Raikkönen, aki jelenleg Massával és Hamiltonnal karöltve vezeti a bajnokságot, amiatt sem aggódik, hogy az elmúlt versenyen nem állhatott fel a dobogóra, mert úgy gondolja, hogy csapata akár már a következő versenyen visszatérhet az élre.
“Természetesen nem örültünk a Brit Nagydíj végeredményének, de így is a bajnokság élén állunk” – mondta Raikkönen. “Nyilván több pontunk is lehetne, de vétettünk egy hibát, ám ez is a versenyzés része. Nem ez volt az első ilyen alkalom, és sajnos nem is az utolsó, de ez is a játék része, tanulnunk kell belőle.”
“Erős a csapatunk, keményen hajtunk, és az emberek azt várják tőlünk, hogy minden versenyt megnyerjünk, ami nem egyszerű. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét győzelmet aratunk, ám addig is nagyon keményen kell dolgoznunk” – tette hozzá a finn pilóta.