A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso bízik benne, hogy esni fog az eső a Német Nagydíjon, ugyanis tisztában van azzal, hogy csak vizes pályán lesz esélye harcba szállni idei első dobogós helyezéséért a hétvégi futamon.
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso bízik benne, hogy esni fog az eső a Német Nagydíjon, ugyanis tisztában van azzal, hogy csak vizes pályán lesz esélye harcba szállni idei első dobogós helyezéséért a hétvégi futamon.
A kétszeres világbajnok szerint csapata túlságosan messze van a Ferraritól, a McLarentől, és a BMW Saubertől, hogy normális körülmények között harcba szállhasson velük, éppen ezért abban bízik, hogy esni fog az eső a hétvége további részében, mert akkor esélye lehet a dobogós helyezésekre.
“Bízom az esőben, mert péntek reggel én voltam a leggyorsabb a vizes pályán” – mondta Alonso. “Aztán megálltam, és ahogy száradt fel az ideális ív, úgy csúsztam egyre hátrébb a mezőnyben.”
“Azonban mikor pályán voltam, én voltam a leggyorsabb, így talán esőben jobbak lehetünk, mint szárazon. Ha normális körülmények között kerül megrendezésre a vasárnapi futam, akkor a hatodik, hetedik, vagy a nyolcadik hely környékén végezhetünk, de ha esni fog, akkor minden teljesen nyitott.”
Alonso továbbá úgy érzi, hogy egyre nagyobb csata alakul ki a középmezőnyben, hiszen a Renault-t, a Toyotát és a Red Bull Racinget egy hajszál választja csak el egymástól.
“Nagyon szoros a küzdelem. Úgy tűnik, hogy mindenki hasonló léptekben halad előre, és miközben egyre közelebb kerülünk az élbolyhoz, a sereghajtó Force India minden eddiginél közelebb került hozzánk. Az első és a tizenötödik között mindössze hét-nyolc tized van csak. Ez nagyon érdekes” – tette hozzá Alonso.