Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga a vasárnapi versenyen, miután a mai időmérő mindössze a hatodik pozíciót szerezte meg. A Ferrari finn pilótája egyáltalán nem volt megelégedve autója beállításaival.
Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga a vasárnapi versenyen, miután a mai időmérő mindössze a hatodik pozíciót szerezte meg. A Ferrari finn pilótája egyáltalán nem volt megelégedve autója beállításaival.
Miközben csapattársa, Felipe Massa az első sorból várhatja a holnapi nagydíjat, addig Raikkönen csak a hatodik helyre sorakozhat fel a rajtrácson, ugyanis nem tudott összerakni egy ütőképes gyorskört a mai időmérőn.
“Egész hétvégén küszködtünk a helyes beállítások megtalálásával” – mondta a világbajnok. “A tegnapi edzések végére úgy tűnt, hogy jó úton haladunk, ám mikor ma reggel megpróbáltunk tovább javítani a beállításokon, rá kellett jönnünk, hogy valami még sincs rendben.”
“Az időmérőn a könnyű autóval elfogadhatóan mentünk, ám az utolsó etapban gyengélkedtünk” – folytatta a finn pilóta, aki bár tudja, nem lesz könnyű előre verekednie magát a mezőnyben, mégis reméli, hogy stratégiájának köszönhetően jól szerepelhet majd a versenyen.
“A hatodik hely természetesen nem ad okot az ünneplésre, és tudjuk, hogy nem lesz könnyű a holnapi verseny, de még bármi megtörténhet. Hosszú lesz a vasárnapi megmérettetés, és csak ott osztják ki a pontokat. Mi mindent beleadunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a német futamon.”
A csapat vezetője, Stefano Domenicali ugyan bevallotta, nem lesz könnyű dolga Raikkönennek a versenyen, mégis úgy gondolja, hogy az F2008-as egyenletes teljesítményének köszönhetően a finn pilóta előrébb tud majd jutni a mezőnyben.
“Egyrészről elégedettek vagyunk Felipe Massa teljesítményével, aki kiválóan ment az időmérő edzésen, ám ezt nem mondhatjuk el Kimiről, aki egyszerűen nem találta meg autója helyes egyensúlyát” – magyarázta a szakember.
“Bár nem tudjuk, ki mennyi üzemanyaggal indul a holnapi versenyen, egy biztos: nem lesz könnyűdolga Kiminek. Azonban mi mindent beleadunk, és a lehető legjobb stratégiát megalkotva küldjük pályára versenyzőinket. Biztos vagyok abban, hogy mindkét pilótánk a maximumot fogja nyújtani, és jól fog teljesíteni.”